2. (le)fejezet

Bond a kihalt utcák atomszeméttel borított kövein kerekezett. A házak falán rötyicsíkok, az utcát átható „égettbüdösposhadtporladóhús+hatnapossalakanyag” szag járta be.

 Belépett a helyi „kocsmába” ahol-na mi?- egy kiadós vacsora várta.

S a főnök? Kultúrában meghalt. A falakat művér borította, a padlón fekvő holttesteken kiéhezett alienek csámcsogtak.

 A titkosügynök leült egy székre, ami nem szék volt, hanem széknek álcázott taposóakna, ám ezt észrevette, és még épp időben vetette magát a földre, ami nem föld volt, hanem földnek álcázott német hadsereg, de még épp időben kiugrott az ajtón, ami nem ajtó volt, hanem ajtónak álcázott fal volt. A beton szilánkokra tört, Dzsémsz pedig futásnak eredt.

Felugrott kitört kerekű kempingbiciklijére, és elszáguldott kideríteni, ki áll a dolgok hátterében.

***

Dzsémsz a bázis felé indult. Út közben félrelökött egy-két tigristankot, meg egy anyahajót, de végül sikeresen elérte az ukrán bázist.

Itt beszámolt a történtekről, és egy társat kért maga mellé. Óriási lelkesedés fogadta a hírt, sokan még le is akarták lőni Petrovicsot. Ám egy ifjú 50 éves leány, név szerint Mariska csatlakozott a misszióhoz. Mikor egymásra néztek, Bondnak egyből szerelem benzines tüze gyulladt fiatal (60 éves) szívében. A lány lángoló pillantása mindent elárult. Például hogy szembetegsége van.

 Petrovics és a lány a tengeri szemétlerakóhely mellett sétáltak. A nap a horizontról égette a kényszermunkásokat, a vízből orosz kémek és döglött halak ugráltak ki-hát nem romantikus? Ám a lány már nem bírta tovább.

Beugrott a bokorba, és…

-Kell papír?-kérdezte a parton álló Dzsémsz.

-Kösz nem! Inkább egy balta, hogy kikecmeregjek ebből a mamutcsapdából!-nyögte Mariska.

-Az nincs, de megpróbálom kézigránáttal!-felelé Bond, és bevág egy gránátot a bokorba.

-Na? Már jobb?-kérdezte Dzsémsz.

-Sokkal…-hangzott az elgyötört válasz.

***

 A páros a Wolfenstein-kastély felé tartott. Dzsémsz szerint ez kulcsfontosságú hely.A teherautó volánjánál egy német tiszt, a platón a gumikacsák közt a két „ügynök”.A bejárathoz értek. A szép lila kovácsoltműanyag kapu lassan, a német himnuszt énekelve kinyílt, a Vartburg teherkocsi pedig behajtott-a falba, ugyanis Dzsémsz lelőtte a sofőrt. A két utas leugrott, és besurrant a kastélykertbe. Átkeltek egy savasárkon, az Atlanti-óceánon, egy-két Mátrán, s végül megérkeztek a világ legnagyobb gumikacsagyártó üzemébe, a Wolfenstein kastélyba.

 Az ajtónállókat a sűrítettfingos palackokkal irtották le, a portást meg ollóval nyírták ki, szigorúan a preparáció mentén. A falakon vöröskeresztes zászlók és a tiszteletbeli "„főorvos úr" arcképei. S az előcsarnok végén egy gigázi, hatalmas, vastag, kemény és áttörhetetlen, übercool zsírpapír-ajtó.

***

 Bond elővette tigristanknak álcázott Shermanját, és szép csöndesen berobbantotta az ajtót. Belopództak a pincébe.

 A két oldalt tüzelőfa-ajtók, melyek mögül hörgések és nyálfröcsögés egyértelmű hangjai szüremlettek ki. Mint a nyilvános vécén.

 Az első ajtó kitört, és egy élőhalott mászott elő, kezében kardnak álcázott karddal. Az összes zombesz Petrovicsék felé áramlott, akik képregénynek álcázott golyószóróval irtották az ellent.

 Mariska ekkor nagy döntésre szánta el magát. Ez már élet-halál kérdés.

A leány bevetette magát-nem, nem a harc forgatagába, hanem a mögötte parkoló Ladába. Ám Bond ezt nem vette észre, lévén a töltényhüvelyek teljesen elzárták a lánytól. Mikor a zombik serege megunt megdögleni, Dzsémsz folytatja útját a kastélyban, Mariska pedig elment a kocsival-egészen az előtte tátongó savasgödörig.

***

 Dzsémsz menet közben egy géppuskaállványra lelt, és hát épp arra ment egy őrjárat…na vajh’ mi ilyenkor a teendő? Hát persze! Bond leemelte a fegyvert, és a tömegbe rohant vele. Nagy baseball-szurkoló lévén, egészen eredeti ütésekkel tette a földdel egyenlővé azt a pármillió katonát.

 Tovább bandukolt. Út közben csak néhány katonával, tigristankkal, atomtengeralattjáróval, bombázóval és anyahajóval futott össze, ám hyperübercool kémkütyüinek köszönhetően simán kicsinálta mindet. Mint Mariska a szomszéd utcát. Csak ott más értelemben.

 Bondnak csak a járőröknél kellett bevetnie a „plüssnyuszitarohadtnémet-
seggibetaposóaknával” trükköt, így a plüssnyusziállomány is egész jól bírta a strapát. S a „titkosügynök” megérkezett céljához, a lanovka-állomáshoz, ami Rötyiland felé vezet.

***

 A gépek nem működtek, de miután Dzsémsz egy (vízálló!) gumikacsával megfenyítette azokat, azért egy osztagot hősünk nyakára riadóztatott. A „titkosügynök” simán lemészárolta a jónépet, de már csak 1HP-ja maradt.

Meg egy üveg vodkája, melynek tartalma lecsorgott az „ügynök” nyelőcsőnek álcázott nyelőcsövén. Így Petrovics 100HP-val állt neki végigmászni a kétszáz méter hosszú lanovkakötélen. Végigkapaszkodott a fagyott vasdróton, ám a mesterlövészek kipécézték maguknak őt, de egy golyójuk sem talált. Ekkor Dzsémsz előkapta hatlövetűjét, és fél kilométerről precízen leszedte a németeket.

Végre megérkezett végső állomásához, Rötyiland falvába.

 Rötyiland is német megszállás alatt állt, ezért Bondnak óvatosan kellett haladnia, egész egy miliméteren át. Mivel ilyen messze volt barátjának, Rambonak szerény kis vendégszerető lakása. Bond felsétált a „betonolvadékrötyisrötyi” lépcsőkön, s belépett az újonnan keletkezett ajtón. Bent, már várta gyermekkori „barátja”.

-Kerestek téged-köszönt a rég nem látott férfi, kezében egy Venommal.

-Na és ki?-kérdezte Bond.

-A boxeralsóm!-röhögött fel a „nagy poénon” Rambo, és tüzelni kezdett.

Egy miliméterre állt Dzsémsztől, de egy lövedék sem talált. Ezért mesterlövész módba váltott. Rázoomolt Petrovics fejére, és lőtt. De-micsoda meglepetés- nem talált. Csak egy kilométerrel lőtt mellé. Ám Bond előkapta a fütyköst, és péppé verte az akcióhőst.

Vége a második fejezetnek!