A halál 50-49,25 órája

Szépen süt a nap, pillangók repkednek az ezerszínben pompázó virágok körül. Legalábbis valahol délen igen. Itt, Magyarország vidékén száraz, ám hideg tél sanyargatja az emberiséget. És ez még nem is elég: a jövő generációjának még iskolába is kell mennie!

Gépírás órára nem tudnak bemenni a lelkes diákok, mert a vonat miatt megállt a villamos a kereszteződésnél, mire pedig faggyal-széllel-részegekkel megküzdve a gépírás óra színhelyére érnek, az ajtó –sajnos- már zárva van. Vagy legalábbis ők nem tudták kinyitni. 115 perc várakozás kint, a szabadban, ezernyi veszélynek kitéve. Ám aztán magyaróra következik. Ezt túl lehet élni, hisz csak néhány felelésre van idő. Kik lesznek azok a szerencsés(?) kiválasztottak, kik lefelelhetnek a múlt órai anyagból? Előbb-utóbb kiderül, kár is ezért izgulni.

Ám egyszer csak megszólal a megváltó csengő, s a diákok tudásszomjukat kielégítve özönlenek ki a teremből. A folyosón milliárdnyi ismeretlen és ismerős arc. Ki csak köszön, ki káromkodik is.

15 perc szabadság. 15 perc nyugodalom. 15 perc leckeírás. Most az egyszer viszont utóbbi elmarad: nincs lecke. Hogy történhet ez meg a 21. század elején? Csak egy magyarázat lehetséges: rajz óra lesz.

A tanulók beözönlenek a nagy, világos terembe. Mindenki elfoglalja helyét, habár nem mindig sajátját. S ekkor elkezdődik az óra.

Kiderül: filmet fogunk nézni. Méghozzá egy olyan filmet, aminek az első tíz perce után ásítóroham fog el. Az első tíz perc alatt visszatekerjük a filmet. Azután elkezdjük nézni. A legvitézebbek bírják ki csak újabb tíz percnél tovább. Ki csak bámul maga elé, úgy téve, mintha a televíziót nézné, ki aludni próbál, de nem megy, mert kényelmetlen a pad, ki padtársaival beszélget, hogy mi volt a lecke angolból, ki a környezetet szidja, mert ha oda is tudna figyelni a filmre, a madárcsipogástól nem hall semmit. Szerencsére a tanár elcsitítja a csicsergő csodákat, így megteremtve a békés filmnézés lehetőségét. Ám ez sem segít. A filmben köztudott dolgok hangzanak el, amiket mindenki tud, csak nem épp nem gondol rá. Itt ott halk, elfojtot nevetgélés hallatszik, természetesen nem a film miatt, hanem mert a padtárs eszement agyatlanságokat visz végbe (Lásd: How to ápold a szobafenyőt?).

Megszólal a csöngő. Mindenki pakol, dolgozatot írunk angolból, készülni kéne egy picit, ha már tegnap nem volt rá idő weblap frissítés miatt. Ám a tanár méltóságteljesen feláll székéből, és közli, hogy a film utolsó mondatát már végighallgatjuk. Maradt öt perc a szünetből.

Mi az? 16 van belőle és nagyon nehéz? Angol óra. Itt épp a rajzóra ellenkezője vár ránk: munka, munka, és munka. Az egyetlen engedmény, hogy játszhatunk feladatlap-kitöltősdit. Ennyi öröme van szegény tanulónak a nehéz iskolaidőben. 90 perc, egy szó magyar nélkül.

Hát ez volna manapság a szegény diák egy napja, némi túlzással persze.

EZ AZ ÍRÁST NE VEGYÉK KOMOLYAN, NEM KRITIKÁNAK SZÁNTAM. HA MÉGIS AZ LETT BELőLE, SAJNÁLOM. AZ ÍRÁS EGY KITALÁLT TÖRTÉNET, HABÁR BIZONYOS MÉRTÉKÜ VALÓSÁGALAPJA VAN.