3. (le)fejezet

 Dzsémsz Rötyiland forgalmas utcáit rótta. Közben játéktelefonnak álcázott telefonfülkéjében csörgött a telefon. Felvette. Aztán letette.

Mint amikor a szomszéd bácsi elejtette a fél kezét. Mindegy.

 Szóval Dzsémsz épp ki akart sétálni a városkából, amikor egy járdánálló elállta a-járdát. Az útra meg-ugye- veszélyes kimenni.

-Na ne gyülekezz itt nekem, mindenkiházi részeg bolond!-rikkantott-nem, nem a rigó-a részeg őr.

-Mér’? Akkor mi lesz?-kérdezett vissza Bond.

-Akkor én úgy széjjeloszlatlak, hogy egyik molekulád erre, másik arra!

Ezt a hangnemet már a megahipertűrőképességű „ügynök” sem bírta tétlenül hallgatni, ezért előkapott egy Venomot, és jól széjjeloszlatta a járdánálló vörös- és fehérvérsejtjeit.

 Petrovics felpattant az arra járó Trabant csomagterébe, és kijutott Rötyiland városkájából.

***

 Bond szerint a szálak Romániába, a Drakula kastélyba vezetnek. Ezért a legközelebbi arrajáró repülőre fel is szállt. Csak egy baj volt: hogy ez hulladékszállító gép volt. Na nem baj.

 Szóval ő két selejtes babakocsi és egy halom szakadt anyósnyelv mögül figyelte a tájat.

„Nem is tudtam, hogy már vannak hegyi leszállópályák is.”-gondolta-„Most bizonyára egy ilyen felé tartunk. Vagy…”

A gondolatsort be sem fejezve a terroristákkal együtt ugrottak ki a gépből, ami szép lassan, csöndesen felrobbant. Csak egy baj volt: Petrovicsnak nem volt ejtőernyője. Ezért még a levegőben letépte (ruhástul!) az egyik terroristáról, de nem ám ingyen: adott neki helyette egy büdöszokninak álcázott kézigránátot. Bond így már csak néhány végtag társaságát élvezte.

 Végre földet ért a kastélypark bejárata előtt. Szórólapkihordónak álcázta magát, így a halott őrök simán beengedték. Meg sem próbáltak ellenállni. Hát nem furcsa? Mindegy.

 Átkelt egy menzásárkon, egy kis domb guánón s végül -de nem utolsó sorban- megérkezett a szálak összecsomózódásához, a Drakula kastélyhoz.

***

 Dzémsz teljesen felkészült majdnem mindenre. Kezében a virágcsokornak álcázott ukrán hadsereg, fején a baseball-sapkának álcázott golfsapka, lábai alatt a talajnak álcázott taposóakna. Avagy Bond hirtelen a földre vetődött, ám még így is simán meghalt.

 Na jó, azért a történet folytatódik a reklám után.

Szóval Petrovics a legutóbbi quicksavetől folytatta útját, ami a taposóakna előtti milliméternél volt. Így sikeresen bejutott a várba.

 Odabent eredeti menzaszag terjengett (lásd: az erről szóló fejezetnél), a padlót művér borította. Az ajtók környékén halott szellemirtók és csótánymentesítők tetemeiből lakmároztak a helyi 6 méteres csótányok.

Mindenfelé mindenféle kacatok. A földön egy-két Mona Lisa, mellettük alkotójuk és múzsájuk csontjai. Szóval ez sem volt egy übertüchtig haus.

 Dzsémsz sorra végigjárta a ház összes termét és folyosóját, de egy-két éneklő Zámbó Dzsimi elvette kedvét a további mászkálástól. De bezzeg ha anno nem bukott volna hatszor elsőben, akkor talán most el tudta volna olvasni a „KIADÓ” feliratot a kúria előtt. Szóval a szálak befont részét kell követni ahhoz, hogy ennek a szörnyű bűnténynek végre felkiáltójelet rakhasson a végére.

***

 Dzémsz szerint az ügy vége is itt, Romániában lakozik, így a fővárosba ment. Ismertette a helyzetet Énvagyokabűnös ezredessel, és segítséét kérte, ám az elküldte a melegebb éghajlatra (pl.: egyenlítői). Így a „titkosügynöknek” egyedül kellett útját folytatnia.

 A szálak így megint összekuszálódtak, mint kislány copfjai a szélben.

Dzsémsz pedig folytatta hosszú útját, hogy kiderítse, ki áll a dolgok hátterében.

Vége a 3. Fejezetnek!